Pillanatnyi szabadság

 Hónapok óta nem írtam. Na hajrá. 

Lett egy felismerésem a szabadságról. A lényem szabadság-érzékeléséről. Egy villanásnyi idő alatt láttam, alig észrevehetően, hogy van a tudatalattimban valami sötét érzés, ami a szabadsághoz kötődik.

Figyeltem. Befelé. Sokat aznap este. Mi lehet a szabadságban, ami belőlem tiltakozást vált ki? Vagyis pontosabban ráérezve, ha a szabad akaratom, a döntéseim pillanatára gondolok, valami gyomorszorító érzés van mélyen, de nem kitapinthatóan, csak úgy a homály érződik. 

A sötétséggel kötném össze a szabadságot? Miért? Hiszen a szabadságot szeretem, még a régi világomban is fontos volt.

A keresztény mítosz szerint, amiben felnőttem, a szabad akarat Isten ajándéka. 

Isten ajándéka. Tehát kívülről kapott, nem az én érdemem, nem érdemlem. Ezek fontosak, hogy kimondjam, ebből értem meg, hogy most hol tartok. Ott , hogy jogom van az életemhez (onnan indultam hogy nincs jogom, kegyelemből élek, onnan indultam, hogy csecsemőként haltam volna meg, keresztelés nélkül, elkárhoztam volna, de később is mindig kiütközött gyermeki voltomban a sátán világ feletti uralma, hiszen minden gyermekben van gonoszság, akinek van erre szeme, látja ....) jogom van a helyemhez a világban, ezeket már mind tudom, a napok nagy részében meg is élem, és néha van még, hogy összerándulok, hogy huh, nem, inkább nyeljen el a sötét mélység, ahova való vagyok.

A szabadsággal úgy voltam, az nem én vagyok, azt kaptam, azzal jól vagyok. Most arra jöttem rá, hogy nem egészen. 

Gyanakodva szemlélem, ha valaki megéli a szabadságát, mintha nem lenne helyénvaló, mintha folyamatos ítélet alá esne (bennem aki, és ha valamikor én, akkor én) megélni ezt a maga teljességében.

Merthogy ez volt a mítosz szerint a szabadság ára.

Rosszra használtuk, megettük az almát, Éva - ugye a női ősbűn, huhmegintittvan, beleharapott. Jött a kiűzetés, azóta is a kárhozat, bukott emberi sors, stb. 

Tehát jobb lett volna, ha Isten nem ad szabad akaratot? A válasz mindig az volt, hogy de, Isten jót tett azzal, kegyelméből hogy megajándékozott minket a szabad akarattal, mi használtuk fel rosszra. 

Ettünk a jó és rossz tudásának fájáról.

Ez a kurva fekete -fehér világkép. Na mindegy, szóval ettünk és mi jön utána?

Most nem mesélem végig a teológiai érveket; elkárhozunk. Ez a summa.

Két fő ága lett a gondolatfáimnak: 

1. Hogy a szabadság megélése bennem mindig Isten elleni tett valahol, hogy én kurvára félek bátornak lenni, mert van bennem egy mélyre rejtett tudás arról, hogy 5000 év múlva is elkárhozhat az utódom attól, hogy ha én megélem a szabadságomat. 

Amorális. Ez a szó jött. Hogy minden, ami nekem most a szabadság legintenzívebb megélése, a test szabadsága, a test örömének a szabadsága, transzban a tánc, a ruha nélkül úszás, az anyaként gyerek nélküli pillanataimnak az önfeledtsége, az utazásaink szabadsága, hogy ez mind amorális lenne. 

Nem az, de van bennem valahol egy érzés, hogy nem cselekszem helyesen.

És jó erre ráérezni mert tudom azt mondani hogy fuck that. Akkor is arra megyek. Mert arra jó menni.

Szabad arra menni, amerre lehet hogy Istennel kerülök szembe? Tegyük fel, hogy nem létezik. Akkor nincs olyan irány, amerre ha elindulnék, szembetalálom vele magam. 

És ha van, piff neki, megtértem, úgyis a mennybe jutok, hisz a régi hitem szerinti egyetlen bűnt ami kizárna a mennyből, nem érdekel annyira, hogy elkövessem (ez lenne a Szentlélek elleni bűn, nesze nektek kálvinista atyák, kellett ennyire tanítani ezt az újjászületett ember nem tehet semmi olyat, ami miatt kiesne Isten kegyelméből.) amúgy ha valakit érdekel, itt egy link: 

http://rekonstrukcio.com/mi-a-szentlelek-elleni-bun-es-a-halalos-bun/

de annyira nem fontos. 

Szóval, hogy én a saját szabadságomat és mások szabadságkeresését is úgy közelítem meg (részben és eddig önmagam elől is rejtetten), hogy sötét dolog az, rosszra visz, Isten ellen menés.

Ez nagy könnyebbség, innentől sokkal szabadabban fogok élni.

2. A másik, hogy a döntéseimhez tartozó szabadság - amit a szívemben érzek lakni és az ottani félelemérzetek is értelmet kaptak. 

Mert dönteni bátorság kérdés, szabadon dönteni. Kit szeretek, hogyan szeretek, merre megyek, mekkora lépésekkel, sok -sok döntés egy napban és néha jobban , néha kevésbé fáradok el tőlük.

Most ráláttam arra, hogy döntéseimben is mennyi szerepet játszott a visszatartás. 

Visszatartom magam, mert nehogy ellene menjek az istennek. Ezek a lenyomatok olyan mélyen vannak, hogy ha nem lett volna az a hirtelen éles villanás, aminek fényében beleláttam a feneketlen kútba, még sokáig nem tudnám, miért ilyen nehéz számomra szabad döntéseket hozni. 

Hozok, csak néha úgy érzem, beleszakadok a feszültségbe.