Szabadság, szerelem 1. Az elmúlt hetekben többet változott a csellózás közbeni érzetem, mint előtte 20 évig.  Rengeteg oka van, most próbálok rájönni. Az egyik oka az lehet, hogy a félelemhez alapvetően más a hozzáállásom mint az anyaságom előtt és azóta nem végeztem ilyen intenzív munkát a hangszerrel. Kicsit küzdöttem azzal, a szakmámban maradok-e, ha továbbra is ennyire alacsony magamban annak a megítélése, mire vagyok képes a hangszeren.  Most nem arról a régi érzésről van szó, hogy mindig is jobban hallottam, mint ahogy az ujjaim, a karjaim képesek lettek volna a hangokat úgy megzólaltatni, hogy az elégedettséggel töltsön el.  Inkább arról a félelemről, hogy elrontom.  Szabad gondolatfolyam.  Mindig mindent féltem elrontani. People-pleaser, hogy mondják ezt magyarul?  Az a cél, hogy miközben csellózok, mindig mindenki boldog legyen, ez egy lehetetlen cél. Annak a gyomorgörcse hogy elrontom, soha nem vált élesen valósággá nekem, hogy ez mekkora rettegés volt. HA előbb tudatosítom,