Szabadság, szerelem

 Szabadság, szerelem

1.

Az elmúlt hetekben többet változott a csellózás közbeni érzetem, mint előtte 20 évig. 

Rengeteg oka van, most próbálok rájönni. Az egyik oka az lehet, hogy a félelemhez alapvetően más a hozzáállásom mint az anyaságom előtt és azóta nem végeztem ilyen intenzív munkát a hangszerrel. Kicsit küzdöttem azzal, a szakmámban maradok-e, ha továbbra is ennyire alacsony magamban annak a megítélése, mire vagyok képes a hangszeren. 

Most nem arról a régi érzésről van szó, hogy mindig is jobban hallottam, mint ahogy az ujjaim, a karjaim képesek lettek volna a hangokat úgy megzólaltatni, hogy az elégedettséggel töltsön el. 

Inkább arról a félelemről, hogy elrontom. 

Szabad gondolatfolyam. 

Mindig mindent féltem elrontani. People-pleaser, hogy mondják ezt magyarul? 

Az a cél, hogy miközben csellózok, mindig mindenki boldog legyen, ez egy lehetetlen cél. Annak a gyomorgörcse hogy elrontom, soha nem vált élesen valósággá nekem, hogy ez mekkora rettegés volt. HA előbb tudatosítom, lehet előbb jövök rá, hogy ezzel dolgoznom kell. 

Az a lelkesedés, ami bennem van a zene felé, különösen az általam istenített zeneszerzők felé, az valhogy sosem tört igazán át azon a páncélon, hogy én nem fogok tudni hiba nélkül játszani és hogy ez mennyire tiszteletlen a szerzőkkel szemben. 

Ezek csak szavak. Az érzések jóval kuszábbak ennél, és csak most alakulnak, válnak kisimíthatóvá.

Mióta a rettegésről írok, ami a hitemben olyan hosszan és sokáig volt normalitás, azóta más helyein is az életemnek rajta kapom magam, nahát, itt vagy! 

Csellózáskor sokat érzem.

Mit csinálsz itt, rettegés? 

Készültem egy szólóestre, misztikusok találkozása: Silesius és Bach. Zenéltem és verseket olvastam.

Éppen reggeli gyakorlásomban voltam, jó érzéssel a szívemben, amikor megéreztem, hogy ott van. A d-moll partita hangjaiban találkoztunk, köszöntem neki: Szia rettegés! Mit csinálsz itt? Kicsit beszélgetttünk. Miért vagy ilyen erős? Én tápláltalak, hízlaltalak ekkorára? Mióta etetlek? Vagy mások gondolataiból ettél, mások neveltek és hagytam, eltűrtem, hogy a szívembe költözz? Netalán önként adtam neked szállást?

Miért nem zavart korábban hogy ilyen kurva nagy vagy? Más érzések mögé bújsz?

Miért tűnsz helyesnek? Hogy hitethetted el velem, hogy jogos a léted? Hogy helyes félni? Egy félelemről hittem, hogy helyes, az istenfélelemről.

Ja, és ugye Efezus 5, mittudoménmennyi. .. az asszony félje a férjét, ÉS MOST KURVÁRA MINDEGY, HOGY az is van, hogy a férj is szeresse a feleséget, mint ahogy Krisztus is az egyházat, ha azzal kezdődik, hogy ENGEDELMESKEDJENEK AZ ASSZONYOK A FÉRJÜKNEK, MINT AZ ÚRNAK. és tudomtudomtudom, rég volt, más korok, más értékek, meg minden.

Jézusom. Miért tartok én még mindig itt?

ok.

mi jön még?

csak hog yjó legyek. megfelelő. .."hozzá illő"..Mennyire imádtam ezt az Igét régen, szinte hallottam Isten hangján, ahogy rámnéz:

"Alkotok segítőtársat, hozzá illőt. "

Szép mondat. Gyűlölöm.

Kihez? Mihez? Mikortól? Öröktől fogva?

Ma is ott tartok, egy Bach partita játszása közben, hogy ki vagyok, mi határoz meg engem olyanná mit tett, mi formál azzá, aki ma vagyok?

Mi jut eszembe arról, hogy formálódom?

Ez: hogy a férfi nem érezte jól magát egyedül, és semmi állat nem volt neki elég jó társaság, amit az Úristen odavitt neki. És akkor mély álmot bocsátott rá az Isten, kivette az oldalbordáját, na most kimásolom az eredeti szavakat: ...asszonnyá formálta és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.

És akkor most hogy lesz a Sarabande hangjainak szabadsága?

hát ezt se gondoltam. jó kis reggeli gondolatfolyam. most aztán filózhatok rajta, mennyire vagyok kattant, hogy még mindig fájnak ezeréves sebek, vagy nekiállok Wim Hof légzésnek, meg másképp csellózásnak és jobb lesz a kedvem.

Így lett. nem akarom túlgondolni, ez jött, megláttam, találkoztunk, az érzés meg én, beszélgettünk, és azt mondtam, oké, te elmenj innen, nincs hozzád közöm, TAKARODJ, és valahogy eltakarodott. Silesius versei sokat segítettek, nála istenfélelem helyett szerelem van Isten felé, meg olyan mondatok, hogy

Mint Isten, nagy vagyok, Ő olyan kicsiny, mint én, Nagy vagyok alatta, ő sem juthat fölém.

Nélkülem semmi sincs, Istenben sincs élet, Így, ha szertefoszlok, vége szellemének.

Ilyen gondolatai voltak és nem sújtotta agyon az első villám, szóval hajrá.

A koncertek mindenesetre nagyon szerelmesek lettek és szabadok. Valahogy ki tud jönni az az első szerelem, ami elfogott mikor először közös zenélésben vettem részt. Azóta is az a legszabadabb és legszerelmesebb emlékem.