Kettészakadva

 Az értékek egy része ma is elkísér.

A szegények, az éhezők, betegek segítése. Önfeláldozás, hosszútűrő szeretet, önfegyelem tanulása.

Főleg az elesettek iránti segítségnyújtás - az volt a legszebb. Ott mindig éreztem, ha valami Isten terve, ez az. Nem hagyni az út szélén a szenvedőt, a vakot átsegíteni, az éhezőt megetetni, a kórházban fekvőt meglátogatni.

1Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. (Rómaiakhoz írt levél 15,1)

Ez volt mindig is az egyik kedvenc igém, mert ilyenkor elhihettem, hogy az erősök közé tartozom.

De azért ezt is nehéz volt kimondani, hiszen kellett hozzá az "én" fogalma.

Fogalmam sem volt róla, ki az az én - de ha elkezdtem rágni magam, csak kettészakadni tudtam: a megtagadnivaló é s a már jézusi jegyeket mutató, Istennek engedelmes énrészeim között - bár utóbbi ugye már nem egészen én vagyok, hanem az Isten képére formálódó valami, hiszen ha sikeresen megtagadom magam, lassan teljesen eltűnik a bűnös én, és a halál után jön az egyesülés.

Tehát minden, ami jót, tisztaságot stb mutat, azt már átadtam Istennek, az az Ő érdeme és minden, ami sötétség, az bennem még megtagadásra vár, az még a Sátán uralma alatt van.

Most lehetne nevetni, hogy ezt senki nem gondolja , gondolhatja komolyan. Én úgy gondoltam, és naplókat írtam ezekkel tele. 

Most harag van bennem, miközben írok. Kifosztottság érzés. 

Jogom lett volna egy olyan gyerekkorhoz, amiben megismerhetem önmagam, amiben belenőhetek egy olyan kamaszkorba, amikor megélhetem a természetes folyamataimat. Ez nem így volt. 

Kisgyerekként is folyamatosak voltak a képek az Apokalipszisről, a Jézus második eljövetelét megelőző időszakról, ami tele lesz háborúval, keresztényüldözéssel, éhínséggel. És miközben ezeket írom, tudom, hogy ma is mindezek vannak a világban és hallom magamban a lelkészeim hangját, ahogy ezeket ecseteli, statisztikákkal megtámogatva, hogy ez mind miként mutat a végső Ítélet napja felé.

Fuck them all. 

Ez van. Amellett, hogy rengeteg jót kaptam tőlük. Basszák meg.

Hogy nem ismerték fel, milyen kibírhatatlanul fáj minden nap abban élni, nem érdemes ebbe nagy munkákat feccölni, mert mindjárt vége lesz a világnak. És ha véletlen Isten kegyelméből mégis végigélhetem ezt a 80 évet, ha valamikor közben megtérek, onnan már úgyis Isten fogja kezem és majd végigvezet az úton és az lesz a jó, amikor már vele lehetek.

Nem mertem elővenni a református énekeskönyvet, annak borzalmas halálvágyó dalaival, ez volt a legpozitívval ifjúsági ének, szépséges dallammal:

"Nem láthat bár e földi szem,
Jézus tiéd vagyok.
Bár arcod felhő rejti el,
Mégis felém, ragyog.

Fülem nem hallja hangodat,
Mégis beszélsz velem.
S boldogságot csupán az ad,
Ha szódat érthetem.

Képed betölti lelkemet,
Utam bármerre visz.
Tudom, hogy szent kezed vezet,
Ha ezt nem látom is.

Elzengni, hogy mi vagy nekem,
Ó, nincsen arra szó.
Most hitből áll csak életem,
S mégis mindez való.

De majd a felhő felszakad,
Mely most még rejteget.
És színről színre áldalak,
Hogy nálad élhetek."

És ezt minden nap el tudtam volna énekelni 10 éves koromtól 20 éves koromig bármikor. Sőt felteszem olyan hívő emberek, akiknek egészségesebb felnövekvés jutott vagy jól érzik magukat a hitükben, ma is éneklik ezt bármikor bárhányszor. Mert vágyják a mennyek országát, ami jobb mint ez. És ha emiatt nem akarnak meghalni, jó nekik.

Én nem tudtam, hogy opcionális azon gondolkozni, mit jelent ez az élet. 

És emiatt időnként nagy hullámokban jön a harag. 

Amiatt, hogy senki nem mondta, hiteles, szép, gazdag, nyugodt életet lehet élni hit nélkül is. 

Amiatt, hogy nem értettem meg korábban, ez a szüleim hite és nem az enyém, én választhatok mást. 

Egy barátom miatt, aki nem bírta ennek terhét és megszakadt bele. Minden mást se bírt, de ebbe bele lehet őrülni csak úgy önmagában is. 

Hogy aki vagy, ha már nem Te vagy, az jó. 

Aki vagy, az feladható, sőt fel kell adnom, hogy az legyél, csak úgy maradhatsz meg. 

Az önmegtagadás folytonos tanítása miatt, amikor még azt se tudtam, ki vagyok vagy lehetnék.

A kétségek megfogalmazásának esetén a Sátán befolyásának bizonygatása miatt.

Basszák meg.

Hogy nem láttam nyitva egy kis csapóajtót se, amin kisurranhatok. Mert Isten szeme mindent lát.

atican.va/roman_curia/congregations/cfaith/cti_documents/rc_con_cfaith_doc_20070419_un-baptised-infants_hu.html

Nem találtam református teológiai tanítást ennyire részleteset kisgyermekek halála esetén a hovakerülésükről, így katolikus testvéreink szokásos alaposságával megírt linket másoltam ide.