Al(ma)fa
... csak mert valahogy el kell kezdeni.
Ha lehet, nem a keresztfánál.
A blog alcíme az lett volna: Keresztény gyötrelmeim.
Első emlékem egy zöld szőnyeg, amin ülök és felfelé nézek egy fekete köpenyre. Akkor még a lelkészi hivatalban voltak az ovisok Biblia-órái, amíg a felnőttek a nagytemplomban voltak, nekünk kedves nénik meséltek abban az órában. Mi ovisok egy nagy zöld szőnyegen ültönk, előttünk a néni, mosolyog. Várjuk az óra végét, akkor lehet hogy egy pillanatra látjuk a lelkész bácsit, nagy fekete palástjában. 1980-as évek, többezerfős gyülekezet, egy budapesti nagyegyházban kereszteltek meg, szüleim ide jártak templomba, így én is 0 éves koromtól.
Később számtalan keresztelőn énekeltem, vártam őket, a kisbabákat, a meghatottságot, a lelkész ritka mosolyát, a kiöltözött szülőket, a fogadalomtételt.
Az éneket, amit pici koromtól kívülől tudtam többszáz más énekkel együtt, aminek a második verszaka volt két évtizeden át a kedvencem:
2. Nem éltem még e föld színén:
Te értem megszülettél,
Még rólad mit sem tudtam én:
Tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed,
Már elválasztál engemet,
Hogy társam légy e földön.
Az ének első verszaka is szép, olyan gazdag érzelmek fűztek hozzá, minden karácsonykor elsírtuk magunkat rajta a testvéremmel:
1. Itt állok jászolod felett,
Ó, Jézusom, szerelmem,
Eljöttem, elhoztam neked,
Amit kezedből nyertem:
Vedd elmém, lelkem és szívem,
Hadd adjam néked mindenem,
Hogy kedves légyek néked!
Mivel a felnőttekhez óvodásokat nem engedtek be, nekünk volt saját kis énekeskönyvünk, amiből az én kedvencem a
MI-TESZ-BŰNTŐJ-TITTTÁVÁ volt, azaz
Mi tesz bűntől tisztává?
csak a Bárány Jézus vére.
Mi tesz bűntől szabaddá?
Csak a Bárány Jézus vére.
Hallom a fülemben a refrént is:
Oh, drága ez a vér,
Mely ömlött lelkemér'
Lemossa bűnömet
a megváltó Jézus vére.
Óvodás voltam.
Ha ma a 3 éves fiam ilyeneket mondana, sírnék. A szüleim örültek. Szépen énekeltem.
Beleszülettem a bűntudatba. Pontosabban: a bűn tudatába. Éva bűnébe. A kárhozatba,
Anyáink bűnéba. Apáink bűnébe. A paradicsomból kiűzetett ember mítoszába, csak épp elfelejtette bárki is elmondani, hogy mítosz.
Addig ismételték, amíg már maguk is elhitték.
Erről fogok írni, hogy mit jelentett úgy felnőnőm, hogy mindent elhittem. És ebben a mítoszban éltem. Két évesen és húsz évesen is. Körülbelül ugyanannyi kritikával, illetve annak hiányával befogadva az egész keresztény teológiát. Beleértve a Jelenések könyvének képeit az Apokalipszisról, Jézus második eljövetelét, az Utolsó Ítéletet.
Sokat olvasok kiugrott Jehovásokat, amerikai szabadkeresztény gyülekezetekből kiábrándultakat. Az ő bátorságuk, szókimondásuk, és példájuk, hogy erről kell beszélni, vezetett engem a saját történetem megírásához.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése